Minden ami fontos

E-rollert használsz? 100 ezer forintra is büntethetnek!

Mostantól ugyanis jogsi és sisak is kellhet, csak 18 év felett használhatóak, tilos sms-ezni, telefonálni, illetve ittasan sem vezetheti senki ezeket a járműveket.

Komoly bírságra számíthat az, aki nincs tisztában a bérelhető e-rollerezés megváltozott szabályaival. Alaposan pórul járt az a rollerező, aki a Facebookon osztotta meg történetét.

„Tegnap este 15 métert mentem a Deák téren egy elektromos rollerrel, majd egy rendőrautó levillogott, megállított, majd megszondáztattak. Kilenckor ittam két deci cidert, majd hajnali egykor mentem volna tovább” – panaszkodott az illető, majd hozzátette: a zsaruk elkérték a jogsiját is. Miután elárulta, hogy nincs neki, és nem is tudta, hogy a bérelhető e-rollerekhez jogsi kell, kapott egy 100 ezer forintos csekket, amit 30 napon belül be kell fizetnie.

Az, hogy nem tudta, nem lehet kifogás, ugyanis a Lime applikációja indítás előtt megkérdezi, hogy elmúltál-e 18 éves, és van-e jogosítványod. Az alkalmazás a hétvégén frissült, azóta a védősisak használatára is figyelmeztet.

Rendkívül népszerűek a mobiltelefonnal, egyszerűen bérelhető elektromos rollerek Budapesten és környékén. A Lime nemcsak a belvárosban, az agglomeráció több településén is jelen van, és sokan használják is a környezetbarát közlekedési eszközt. Sokszor fiatalokat, gyerekeket is látunk a kis rollerekkel száguldozni, és csak igen ritka esetben van a fejükön bukósisak. Pintér Sándor belügyminiszter a múlt héten közölte: „Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni. A rendőrségnek is e szerint kell eljárnia.” A KRESZ-módosítás is napirenden van, ugyanis a jelenlegi közlekedési szabályokban nem szerepel ez a kategória, de már annyian használják, hogy szükséges rá a külön szabályozás. Amíg ez el nem készül, addig ugyanaz vonatkozik a rollerre is, mint a segédmotorra.

Az új közúti jármű egyébként nem csak nálunk okoz problémákat. A rollerekre vonatkozó szabályokat más uniós országok is most dolgozzák ki. Más országokban, sebességtől függően a biciklivel vagy a segédmotorral helyezik egy kategóriába, és egy szabályozás alá.

Forrás:

https://metropol.hu/aktualis/roller-birsag-szabalyok-387908/

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search