Minden ami fontos

Lezárt kocsijában hagyta kislányát. Kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg a váci rendőrök.

A váci rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg azt a 41 éves nőt, aki leparkolt és bezárt autójában magára hagyta kislányát.

A történtekről a rendőrség egy közelmúltban közzétett állampolgári videófelvétel alapján szerzett tudomást, előzőleg bejelentést/feljelentést senki nem tett.

A felvétel és az egyéb beszerzett adatok alapján a rendőrök azonosították a jármű tulajdonosát. A 41 éves asszonyt 2021. június 23-án délelőtt kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg, tekintettel arra, hogy 12 nappal korábban egy váci hipermarket parkolójában leparkolva, bezárt kocsijában magára hagyta hat éves kislányát. A jármű egy árnyék nélküli, napsütötte parkolóhelyen állt akkor, amikor a kinti hőmérséklet legalább 25,5 °C volt.

Az asszony a kihallgatásán elismerte, valóban egyedül hagyta gyermekét, elmondása szerint előzőleg összevitatkoztak, lánya duzzogott és nem akart vele menni egy üzletbe, erre adott neki egy fél literes ásványvizet, rázárta a kocsit és ott hagyta. Szerinte ugyan 5-10 percnél többet nem töltött tőle távol, és belátta, hogy hiba volt ezt tennie, de szerinte bűncselekményt nem követett el tettével.

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 41 éves nővel szemben kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Forrás:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kihallgattak-0

A kép csak illusztráció.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search