Minden ami fontos

A Fóti Aqua ÖTE a tizenegyedik egyesület, akik beavatkozhatnak önállóan Pest megyében

Június elsejétől már hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül, önállóan is beavatkozhatnak a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, tizenegyedikként Pest megyében. Az erről szóló dokumentumot május 31-én adta át az egyesület elnökének a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató Fóton.

A járványhelyzet körülményeihez igazított rendezvényen először Branyiczky Márk tűzoltó dandártábornok, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondott köszöntőt. Először is tolmácsolta az országos katasztrófavédelmi főigazgató üdvözlő szavait. A tábornok beszélt arról, hogy a fóti egyesület rövid idő alatt magas szintre jutott, mint mondta, ritka az olyan fiatal önkéntes tűzoltóság, amelyik ennyire hamar önállóan beavatkozóvá válhat. Branyiczky Márk hozzátette, Pest megyében mindig is jellemző volt az önkéntesség, a fótiak példamutató eredményeiből pedig mindenki erőt meríthet. A megyei igazgató kiemelte, hogy a most önállóvá vált egyesület milyen sok ember védelmét képes ellátni. A tábornok külön megköszönte az egyesületnek azt a munkát, amelyet a tavalyi viharkárok felszámolásakor végeztek a tagok Gödön és Dunakeszin. Köszöntőjét követően Pest megye katasztrófavédelmi igazgatója átadta az önálló beavatkozásról szóló dokumentumot a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének, Szabó Richárdnak. 

Ezt követően dr. Vass György, Fót polgármestere köszöntötte városának önkéntes tűzoltóit. A városvezető amellett, hogy kifejezte, mennyire büszke az egyesületre, kijelentette, neki és a többi fótinak is jó érzés, hogy egy ilyen felkészült csapat vigyázz a biztonságukra. A polgármester külön megemlítette azt a munkát, amelyet az egyesület tagjai a pandémia alatt végeztek, hiszen mint emlékeztetett rá, az önkéntesek nem egy alkalommal részt vettek a településen szervezett fertőtlenítésekben. Tették mindezt első szóra – tette hozzá. Dr. Vass György ezután átadta Szabó Richárd elnöknek a Fót Városáért Kitüntetést, amelyet az egyesület a tevékenységével, valamint a járványhelyzetben végzett munkájával érdemelt ki. 

A köszöntők sorát Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba zárta, aki beszélt arról, hogy a fóti önkéntesek gyakori vendégek a városban, hiszen sokszor vonulnak Dunakeszire. Dióssi Csaba reményét fejezte ki, hogy a fótiak példája inspirálóan hat majd azokra a dunakeszi lakosokra, akik gondolkodnak egy esetleges önkéntes tűzoltóság megalakításán, és majd nekik is lesz olyan egyesületük, amely el tudja érni azt a szakmai szintet, mint az Aqua. 

A köszöntőket követően a rendezvény résztvevői megtekintették az egyesület szertárát, járműveit és felszereléseit.

A Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület egy nagyon fiatal, de annál ambíciósabb egyesület: 2019 novemberében alakult meg, ma már negyvenhét fővel dolgoznak a térség biztonságáért. Az egyesület hamar jó kapcsolatokat épített ki a helyi civil szervezetekkel, a környező települések önkormányzataival, iskoláival és óvodáival. Évente több elméleti és gyakorlati oktatást szerveznek, tudásuk fejlesztése és a tapasztalatszerzés érdekében képzések elvégzésére sarkallják tagjaikat. Évente többször is részt vesznek a IV. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság által szervezett gyakorlatokon. Az egyesület saját maga is szervez gyakorlatot az újpesti tűzoltóság szakmai ellenőrzése és iránymutatása mellett. Az érdeklődő és arra alkalmas fiatalok számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy tűzoltói alapképzésben vegyenek részt. Az egyesület május 6-án sikeresen végrehajtotta az Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség által szervezett rendszerbeállító és minősítő gyakorlatot.

Az egyesület jelenleg negyvenhét fős, egy 2500 literes Volvo FL 614 és egy 1600 literes Mercedes Benz 814 D-KA gépjárműfecskendővel, valamint egy Mitsubishi L200 műszaki mentőszerrel ügyel a két vállalt település, Fót és Dunakeszi több mint hatvanháromezer lakosának biztonságára. A riasztást követően nappal három, éjjel nyolc percen belül megkezdik a vonulást. 2020-ban száztizenhét alkalommal, az idén pedig eddig már több mint hetven esetben nyújtottak segítséget a hivatásos tűzoltóknak káresemények felszámolásában.

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Forrás: Katasztrófavédelem

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search