Minden ami fontos

A brit és orosz vakcina elegyét tesztelik

Brit és orosz kutatók fogtak össze az Oxford-AstraZeneca és Sputnik V védőoltások kombinációjának a klinikai vizsgálatára. Azt fogják kideríteni, hogy a két vakcina keveréke javít-e a koronavírus elleni védelem hatékonyságán.

Két védőoltás elegye akár fokozhatja az emberi immunképességet.

A klinikai vizsgálatok Oroszországban folynak egyelőre ismeretlen számú, 18 éven felettiek bevonásával.

Az Oxford-AstraZeneca kutatócsoport nemrég közzétett tanulmánya szerint az általuk kifejlesztett védőoltás biztonságos és hatékony.

Ugyanakkor még vizsgálják, hogy vakcinájuk mennyire eredményes az idősebb korosztály esetében.

Az AstraZeneca szerint az adenovírus vakcinák kombinációjával fokozható az immunválasz.

A kutatók ugyanakkor abban is bíznak, hogy két vakcina elegye meghosszabbíthatja az emberi szervezet védelmét.

A brit és orosz tudósok egyaránt az emberi szervezetre veszélytelen vírussal váltják ki az immunválaszt.

Ebben az esetben azonban az első védőoltás beadása után jelentkező immunitás hatékonysága csökkenhet a második, emlékeztető vakcina beadását követően.

Emiatt például az „oxfordi vakcina” jobban teljesített, amikor az első oltás fél adagú volt, majd a második teljes dózisú.

A brit és orosz vakcina elegye mellett más vakcinák kombinálhatóságát és hatékonyságát is vizsgálni fogják.

Forrás:

https://hu.euronews.com/2020/12/12/a-brit-es-orosz-vakcina-elegyet-tesztelik?fbclid=IwAR3an6qeGdKS2Bzm1RPxwg1KJm1MBwbQOPtNr4ZIr8LfbpYTG43GKfTRIEE

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search