Minden ami fontos

Kokain útja a legálistól a tilosig.

A kokaint a 20. század elején csodaszerként használták, rengeteg betegséget próbáltak kezelni vele.

Mint étvágycsökkentő:

A kokain egy stimuláns drog, melyet a kokacserjéből nyernek ki. A növényt főként Peruban, Kolumbiában és Bolíviában termesztik. Az emberiség feltehetően már több ezer éve ismeri hatását, 1500 éves múmia hajában is kimutatták, illetve bizonyosan már az inkák is használták étvágycsökkentő és serkentő hatása miatt. Magának a növénynek igen magas a vas-, B- és C-vitamin-tartalma.

Mint helyi érzéstelenítő

1884-ben egy osztrák orvos, Carl Koller fedezte fel a kokain érzéstelenítő tulajdonságát. Két csepp kivonatot a páciense szemébe cseppentett, és kiderült, hogy nem csak fájdalomcsillapítóként funkcionált, hanem teljesen érzéstelenítette a szervet. 

Mint gyógyszer

A kokaint ugyan gyógyszerként használták, mégsem ugyanazok a szabályok érvényesültek rá. A néhai William A. Hammond sebész szerint a kokainozás nem különbözött a teázástól vagy a kávézástól. Úgy vélte, bármikor egyszerűen abbahagyható. Az 1900-as évektől a patikákban grammos kiszerelésben lehetett kapni mindössze 25 centért, ez volt akkoriban Amerikában az ötödik legkeresettebb gyógyszer.

Mint élvezeti cikk:

Nem csak a patikában lehetett hozzájutni, kokainba mártott cigarettát is árusítottak a boltokban, ami serkentőként és kedélyjavítóként szolgált dohányosoknak. Akinek kedve szottyant, apró kokainos készletet is rendelhetett, ami már tűt is tartalmazott, ha valaki injektálni szerette volna.

És még sok másra használták!

A kokain használatát 1920-ban szigorították, végül az 1986-os kábítószer elleni törvény tett pontot a történet végére. Innentől kezdve - és mind a mai napig - akár öt év börtönbüntetésre számíthat az, akit kokain birtoklásán kapnak, a büntetés mértékéről a helyi hatóságok döntenek. Magyarországon is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki kábítószert birtokol.

Teljes cikk itt olvasható:

https://femina.hu/egeszseg/kokain-regen/

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search