Minden ami fontos

A neve Liberty. Engedélyezték a repülő autó használatát az Európai Unióban.

 

2022-re tervezik az első példány eladását.

A szerkezetet egy holland cég fejlesztette, Liberty-nek nevezték el és 2012-ben kezdték meg a tesztelését. Nem véletlenül tartott 8 évig a jármű engedélyeztetése.

"Az utakra és a légi közlekedésre vonatkozó szabályokat még soha nem alkalmazták egy járműre. Tehát, ha mint egy puzzle-t összerakjuk ezeket a szabályozásokat, akkor a végére mintegy 5 ezer követelményt kapunk” - meséli a cég társalapítója Robert Dingemanse

Most arra várnak, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől megkapják a légiközlekedési tanúsítványt. Ezt a folyamatot 2015-ben kezdték meg. A Liberty fejlesztői bíznak benne, hogy meglesz az engedély mielőtt 2022-ben átadják az első repülő autót az első vevőnek.

„ A világjárvány miatt az emberek jobban szeretnek, ha lehet szeparáltan utazni. Látjuk, hogyan nőtt meg az érdeklődés, és az igény a Liberty iránt, mert ebben ketten utazhatnak a megfertőződés veszélye nélkül” -folytatja Robert Dingemanse

A Liberty háromkerekű, kétüléses autó. A fejlesztői szerint akár 180 kilométer per órás sebességgel is képes száguldani, és egy tankkal 500 kilométert repülni, de ehhez az kell, hogy a sofőrnek legyen pilóta engedélye.

Forrás: euronews

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search