Minden ami fontos

2014-ben 4800 autót loptak el Magyarországon, 2019-ben már csak 680-at!

A hetedére csökkent esetek háttérmunkájáról Némedi Gábor ezredes, a KR kiemelt ügyeket felderítő főosztály vagyonvédelmi osztályvezetője nyilatkozott a Zsaru Magazinnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése 2014 áprilisában intézkedéssorozatot indított el. A koordinációs tevékenységen túl nyomozócsoport állt fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, majd 2015-től a KR kötelékében. Az ügyek elemzését, értékelését követően, egy merőben új koncepció szerint a rendőrség az eljárások párhuzamosságának kiküszöbölésére és az eredményesebb felderítés érdekében az egymás tevékenységéről tudó gépjárműbűnözői csoportok közös hátterét kezdte felszámolni. Az illegális nyomdák működtetői, az alvázszámot átütő emberek, az orgazdák vagy az okmányhamisítók ellen indítottak elsősorban eljárást.

– Mi az, ami alapjaiban meghatározza, hogy ilyen eredményeket értek el?

– Nem az osztályunk váltotta meg a világot. Ami a számadatokban megmutatkozik, az az egész magyar rendőrség eredménye, mi csak összefogjuk a felderítéseket. Amikor megalakult az osztály, abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a vezetőink eleinte nem a felderítési mutatókra fókuszáltak. Nem volt rajtunk semmilyen kényszer. A legfontosabb viszont a munkánkban az, hogy nem ülünk az információkon. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a társszervekkel, a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságokkal, de a határőrizeti szervekkel is. Ha kapunk egy fontos információt, azonnal értesítjük azokat a kollégákat, akik illetékesek az ügyben.

– Mi volt az első jele annak, hogy jó irányba haladnak?

– Az első nullás nap….”

A teljes cikket itt olvashatod:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/nem-ulunk-az-informaciokon

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search