Minden ami fontos

A magyar közutak 53,1 %-a rossz vagy nem megfelelő!

Hosszú évek stagnálása után tavaly érezhetően javult a magyar utak állapota, legalábbis ez derül ki a Magyar Közút Zrt. hivatalos statisztikájából. 2019-ben 3 százalékkal bővült az autópálya-hálózat is.

A teljes magyarországi közúthálózat hossza mintegy 213 600 kilométer, amelynek nagy részét, több mint 181 ezer kilométert az önkormányzatok kezelésében lévő helyi közutak adják. Utóbbiak jelentős része, 117 800 kilométer kiépítetlen külterületi út.

Az országos közúthálózat hossza 32 200 kilométer, azonban mégis ezen bonyolódik a teljes forgalom 75 százaléka.

A magyarországi autópálya-hálózat hossza az év végére 1 232,6 kilométeresre bővült, amely 36,1 kilométeres növekedés 2018 végéhez képest. Tavaly adták át többek között az M15-ös autóút autópályává bővített szakaszát és az M70-est is. Az autóutak hossza 353 kilométer, az I. rendű főutaké 2 142, a II. rendűeké pedig 4 858,5. A csomóponti ágakkal együtt ez alkotja a főhálózatot, amely összesen 8 622 kilométer. Az úgynevezett mellékhálózat - összekötő utakkal, bekötőutakkal, pihenőutakkal - több mint 23 ezer kilométert tesz ki.

Az úthálózat állapotáról a Magyar Közút négy szempont szerint ad tájékoztatást:

  • burkolat állapota
  • nyomvályúk
  • egyenetlenség
  • teherbírás.

Ezen belül pedig 5 kategóriát különbözetnek meg: jó, megfelelő, tűrhető, nem megfelelő és rossz. (Az utak 1-2 százaléka kimarad a felmérésből)

Erről többet itt olvashatsz:

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/magyar-kozut-ut-nyomvalyu-burkolat-autopalya-autout.709081.html

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search