Minden ami fontos

Szlovénia szigorít, Horvátország a veszélyes úti célok közé kerülhet a szomszédnál.

Szlovénia keddtől leveheti Horvátországot a biztonságos országok listájáról, amennyiben a napi fertőzöttek száma százezer lakosra vetítve eléri a tízet két hét alatt - jelentette ki Jelko Kacin szlovén kormányszóvivő hétfőn.

Kiemelte: bár nem vezetnek be karantént a Horvátországból érkezők számára, az ország "sárga listára" kerülhet, ami annyit jelent, hogy veszélyes odautazni.

A szomszédos Horvátországban a válságstáb jelentése szerint pénteken 85-tel, szombaton 67-tel, vasárnap pedig 34-gyel nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 2725-öt. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. A fertőzések száma június közepén kezdett növekedni, azt megelőzően egy hónapig nulla és három között volt az új megbetegedések száma. Az első fertőzés négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2155 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül 65-en vannak kórházban, közülük egy van lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 463 fő.

Két járványgóc alakult ki Horvátországban, a kelet-szlavóniai Gyakovón (Djakovo) és Zágrábban. Utóbbiban a fiatalok körében emelkedett a fertőzöttek száma, a vírus éjszakai szórakozóhelyeken terjedt el.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

  

Erről többet itt olvashatsz:

https://www.dnevnik.si/1042932972/slovenija/video-vlada-zeli-predpisati-aplikacijo-hrvaska-na-pragu-rumenega-seznama

http://www.atv.hu/kulfold/20200629-aggodik-szlovenia-a-koronavirus-miatt-lepnenek-ha-a-szomszedban-tovabb-romlik-a-helyzet/hirkereso

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search