Minden ami fontos

Dunakeszi rendőrök állították elő, Vácon indítanak ellene eljárást! Újabb befékezős eset Gödön.

Egy elképesztő fedélzeti videó: őrjöngve bosszút akart állni a kamionoson, miközben vele volt a kisbabája-írja a Propeller.

Gépkocsizó dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt.

A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé.  Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor - az utastérben kisbabájával - balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra.  Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.
P.Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.

Forrás: police.hu

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search