Minden ami fontos

A TUBERKULÓZIS ELLEN CSECSEMŐKORBAN BEADOTT VAKCINA VALÓBAN VÉDHET A COVID-19 ELLEN

Az egyelőre csak elméleti feltételezést több országban induló vizsgálatsorozattal készülnek alátámasztani.

Hetek óta tanakodnak a kutatók azon, hogy vajon miért változnak országonként a COVID-19-járvány okozta halálozási arányok, esetenként egészen megdöbbentő eltéréseket produkálva. Sokan sokféleképpen próbálták már magyarázni az eltéréseket, de nemrég egy amerikai kutatócsoport is beszállt az ötletviharba, és azt állítja, hogy a COVID-19 járvány kimenetelét az országonként eltérő csecsemőkori oltási rend is befolyásolhatja. Pontosabban egy oltásé: az amerikai epidemiológusok által március 28-án publikált tanulmány szerint azokban az országokban, ahol kötelező a csecsemőkori, tuberkulózis elleni BCG-oltás, kevesebben betegszenek meg súlyosan vagy halnak meg a SARS-CoV-2 vírus által okozott betegségben. Az egyelőre csak elméleti feltételezést több országban induló vizsgálatsorozattal készülnek alátámasztani.

Ha igaznak bizonyul a hipotézis, Magyarországon, ahol 1954 óta alkalmazzák az oltást, kevesebb halálos áldozatra lehet számítani, mint a nyugat-európai országokban, amelyek többségében korábban kötelező volt, de ma már csak ajánlott a BCG oltás, vagy az USA-ban, ahol soha nem volt kötelező.

Teljes cikk itt olvasható:

https://qubit.hu/2020/04/05/a-tuberkulozis-ellen-csecsemokorban-beadott-vakcina-valoban-vedhet-a-covid-19-ellen

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search