Minden ami fontos

Dunakeszin 2022-től csak elektromos buszok közlekedhetnek?

A Zöld Busz program keretében 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezer lakosságszámnál nagyobb településeken, melynek következtében 10 éven belül minden második busz már elektromos meghajtású lehet - ismertette Palkovics László a kormány klímavédelmi programjának egyik pontját.

47 magyar településen lehetne csak elektromos buszokat forgalomba állítani 2022-től, ha a legfrissebb népességi adatokat nézzük. Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet a szigorításra. A Pénzcentrum megvizsgálta, hogy a mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak.

A miniszter több részletet nem árult el, vélhetően ezek még kidolgozás alatt állnak. Annyit már eddig is tudtunk, hogy az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot szán a kabinet új elektromos autóbuszok beszerzésére. Hét nagyvárosban indult tavaly mintaprojekt tapasztalatszerzési célból: Budapesten, Kaposváron, Pécsett, Pakson, Győrben, Kecskeméten és Szegeden.

Pénzcentrum most megnézte, mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak: a KSH 2019-es helynévkönyve szerint meglepően sok magyar várost érint a kormányzat bejelentése, összesen 47 településen éltek tavaly január elsején 25 ezernél többen.

Forrás: hellovidek.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search