Minden ami fontos

Néhány nap után hazatért Zsuzsa néni, akit egész Göd keresett!

A budapestkornyeke.hu ír részletesen az esetről.

„Valóban hazajött, legyengült fizikai állapotban és mentálisan zavartan. Nem tudta megmondani, még mai napig sem, hogy miért ment el, merre volt. A váci kórházban megvizsgálták, a fizikai állapotát kielégítőnek találták, ezért még aznap hazaengedték. Pszichésen pedig további vizsgálat szükséges, hogy kiderüljön, mi okozza pontosan ezt a mentális zavart. Anyu most jól van, tudata tiszta, önállóan el tudja látni magát, teendőit, persze most is segítünk neki. Folyamatosan beszélgetünk vele a történtekről, és 0-24 órában vigyázunk rá” – írta a Facebookon Zsuzsa néni lánya.

„Ezúton az egész családunk szeretné megköszönni mindenkinek, aki segített abban, hogy anyukánk minél előbb épségben megkerüljön. Fantasztikus, hogy ennyi ember ilyen rövid idő alatt össze tudott fogni! Nem lehetünk elég hálásak a kutatócsoportoknak, a jó szándékú bejelentőknek, az interneten azoknak, akik megosztásukkal hozzájárultak a kereséshez és minden kedves embernek, akik bíztattak minket és tartották bennünk a reményt. Köszönjük Önöknek, Nektek!!!"

https://budapestkornyeke.hu/nem-lehetunk-eleg-halaak-megszolalt-a-godrol-eltunt-majd-hazatert-idos-asszony-lanya/

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search