Minden ami fontos

Ilyen autó kell a magyar autósoknak! 1,97 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 1914 LE, 2300 Nm nyomaték. Itt a horvátok új villanyautója!

Már javában tesztelik a prototípusokat, a vevők pedig körülbelül egy év múlva vehetik át a megrendelt példányokat.

Genfi Autószalonon debütált a horvátországi székhelyű Rimac második hipersportkocsija, a C_Two, amelyből összesen alig 150 példány fog készülni. Azonban még ez is komoly mennyiség ahhoz képest, hogy az elődből csak 8 utcai és 2 versenypályára szánt példány látott napvilágot. És ebből egyet maga Richard Hammond, a The Grand Tour egyik műsorvezetője tört totálkárosra.

A mintegy 700 millió forintos második generációs horvát villanyautó 4,75 méter hosszú, 1,98 méter széles, alig 1,2 méter magas, és a legfrissebb híradások szerint 17 prototípust gyártanak belőle, mielőtt 2020-ban megkezdődik a sorozatgyártás. Az ígéretek arról szólnak, hogy a villanyautó első példányait a jövő év végén vehetik majd át a vásárlók.

A négy villanymotorral, négy váltóval és négykerék-hajtással rendelkező Rimac C_Two nem kevesebb mint 1914 lóerős teljesítményt, illetve 2300 Nm-es nyomatékot szabadít rá az aszfaltra. Ezen adatok ismeretében talán már meg sem lepődünk azon, hogy a C_Two alig 1,97 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-as tempóra, vagyis körülbelül olyan fürge, mint a Tesla Roadster 2.

A Rimac C_Two 0-ról 300-ra 11,8 másodperc alatt katapultál, a végsebessége pedig 412 km/h. A 120 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt, 1950 kilogramm tömegű autó a WLTP-szabvány szerint egy feltöltéssel 550 kilométert képes megtenni, 0-ról 80 százalékra alig fél óra alatt feltölthető a telepe és Level 4-es önvezetés is van benne. Utóbbi miatt nem kevesebb mint 8 kamera, 2 Lidar rendszer, 6 radar és 12 ultraszónikus szenzor található a kocsiban.

Fotó: László Ferenc

Forrás: hvg

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search