Minden ami fontos

A vasúton utazók jogai az Európai Unióban

Magyarországi bevezetését 2019. december 4.-ről 5 évvel tolták ki.

A vasúti utasok jogaira vonatkozó uniós szabályok az Európai Unión (Ebben az esetben Málta és Ciprus kivételével az összes uniós tagállam, valamint Norvégia) belüli vasúti járatokon alkalmazandók, és az általuk biztosított jogok általában az összes vasútvonalon és vonatjáraton megilletik az utasokat.

Az EU-országok dönthetnek úgy, hogy mentességet biztosítanak e követelmények alól egyes járatok számára. Mentességet lehet biztosítani a városi, elővárosi, regionális és belföldi távolsági vonatok, valamint azon nemzetközi járatok esetében, amelyek indulási vagy célállomása az EU határain kívül van. Érdemes erről a vonatjegy megváltása előtt tájékozódni.

A vasúttársaságnak vagy a menetjegy-értékesítőnek kötelessége egyértelmű tájékoztatást adni jegyvételkor utasnak:

  • az utazásra alkalmazandó általános feltételekről;
  • menetrendről és arról, milyen feltételekkel juthat el a legjutányosabban és a leggyorsabban úti céljába;
  • az akadálymentességről, vagyis arról, milyen eszközök állnak a fogyatékos vagy csökkent mozgásképességű utasokrendelkezésére ahhoz, hogy fel tudjanak szállni, és utazni tudjanak a vonaton;
  • a vonaton rendelkezésre álló szolgáltatásokról;
  • az elveszett poggyász visszaigénylésére vonatkozó eljárásokról;
  • a panasztételi eljárásokról.

Az utazás során a vonat üzemeltetőjének tájékoztatást kell adnia a fedélzeti szolgáltatásokról, az esetleges késésekről, a biztonsági és az üzembiztonsági tudnivalókról, valamint a csatlakozásokról. Ha járata kimarad vagy késik, a vasúttársasság köteles Önt idejében tájékoztatni a helyzetről, illetve az Ön jogairól és kötelezettségeiről.Milyen probléma merült fel?

Törölt járat

Ha az Ön vonatjárata kimarad, és ezért több mint 60 perces késéssel érkezik meg a célállomásra, Önnek joga van ahhoz, hogy:

  • lemondjon az utazásról, és a jegyár (egészének vagy fel nem használt részének) visszatérítését kérje;
  • ha a járattörlés okozta késés miatt értelmét veszti az utazása, Ön jogosult lehet ingyen menetjegyre is, amellyel visszautazhat útja kiindulópontjára; vagy
  • a vasúttársaság a lehető leghamarabb (vagy egy későbbi, Ön által választott időpontban), hasonló feltételekkel eljuttassa Önt úti céljába. Ez magában foglalja más szállítási mód igénybevételét is, ha a vonat nem tud továbbmenni, és a járatot a vasúttársaság felfüggeszti;
  • (a várakozási idővel arányosan) ételt és italt kapjon, ha a késés meghaladja az 1 órát;
  • a vasúttársaság szállást biztosítson, ha Önnek a helyszínen kell töltenie az éjszakát.

Ha Ön úgy dönt, hogy továbbutazik, ahogy tervezte, vagy elfogadja, hogy a vasúttársaság más módon juttassa el úti céljába, Ön az alábbiak szerinti kártérítésre is jogosult lehet:

Kártérítés – járattörlés

  • a jegy árának 25%-a, ha a késés több mint 1, de kevesebb mint 2 óra;
  • a jegy árának 50 %-a, ha a késés több mint 2 óra.

Nem jár azonban kártérítés akkor, ha:

  • a vasúttársaság a jegy megvétele előtt tájékoztatta Önt a járattörlés okozta késésről;
  • Ön a jegyár visszatérítését választotta.

Késés

Ha arról tájékoztatják Önt, hogy a vonat legalább 1 órás késéssel fog megérkezni arra az állomásra, ahova utazik, Ön jogosult arra, hogy:

  • lemondjon az utazásról, és a jegyár (egészének vagy fel nem használt részének) visszatérítését kérje;
  • ha a késés miatt értelmét veszti az utazása, Ön jogosult lehet ingyen menetjegyre is, amellyel visszautazhat útja kiindulópontjára; vagy
  • a vasúttársaság a lehető leghamarabb (vagy egy későbbi, Ön által választott időpontban), hasonló feltételekkel eljuttassa Önt úti céljába. Ez magában foglalja más szállítási mód igénybevételét is, ha a vonat nem tud továbbmenni, és a járatot a vasúttársaság felfüggeszti;
  • (a várakozási idővel arányosan) ételt és italt kapjon, ha a késés meghaladja az 1 órát;
  • a vasúttársaság szállást biztosítson, ha Önnek a helyszínen kell töltenie az éjszakát.

Ha Ön úgy dönt, hogy továbbutazik, ahogy tervezte, vagy elfogadja, hogy a vasúttársaság más módon juttassa el úti céljába, Ön az alábbiak szerinti kártérítésre is jogosult lehet:

Kártérítés – járatkésés

  • a jegy árának 25%-a, ha a késés több mint 1, de kevesebb mint 2 óra;
  • a jegy árának 50 %-a, ha a késés több mint 2 óra.

Nem jár azonban kártérítés akkor, ha:

  • a vasúttársaság a jegy megvétele előtt tájékoztatta Önt a késésről;
  • Ön a jegyár visszatérítését választotta.

Ön vonatbalesetben sérülést szenvedett

Ha az utas vonatbalesetben megsérül, kártérítés illeti meg őt, melyből legkésőbb 15 nappal a baleset után előleget kell kapnia, a rá háruló azonnali kiadások fedezésére.

Az Ön hozzátartozója vonatbalesetben életét vesztette

Ha az utas vonatbalesetben életét veszti, eltartott hozzátartozóit kártérítés illeti meg, melyből legkésőbb 15 nappal a baleset után előleget kell kapniuk, a rájuk háruló azonnali kiadások fedezésére. A fizetendő előleg összege legalább 21000 euró az egyes áldozatok esetében.

Forrás:

https://europa.eu/youreurope/citizens/travel/passenger-rights/rail/index_hu.htm#injury

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search