Minden ami fontos

Három dunakeszi tagja van a Pest megyei amatőr-válogatottnak: Nádasi Olivér, Papp Dániel Ferenc és Veres Viktor.

Csank János a Dunakeszi - Biatorbágy meccsen döntött a dunakeszi játékosok részvételéről:

Ma utazik Füzesgyarmatra a Pest megyei amatőrválogatott.

A szakmai stáb és a csapatot versenyeztető, illetve menedzselő MLSZ Pest Megyei Igazgatóság jóváhagyásával kialakult a Pest megyei amatőr válogatott kerete.

A csapat ma délután utazik el a hétvégén, szombaton és vasárnap Füzesgyarmaton megrendezendő Megyei Amatőr válogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT) 2-es (Közép- és Délkelet-Magyarországi Regionális) csoportjának tornájára. A keretet 21 labdarúgó alkotja, akik nem kevesebb, mint 13 klubból érkeztek. Együttesünkre az elkövetkező bő két nap során napi két, összesen pedig négy összecsapás vár (lásd a lenti program alapján). Csapatunk az érkezést és a szálláshely elfoglalását követően 18.30-tól egyórás edzést tart a helyi NB III, Keleti csoportjában szereplő Füzesgyarmati Sport Klub otthonául is szolgáló Lázár Gyula Sporttelepen, s amelyen a torna valamennyi találkozóját rendezik. A torna helyszíne egyébiránt a résztvevő küldöttségek szálláshelyéül szolgáló Thermal Hotel Garától mindössze 150 méterre található.

A Pest megyei érdekeltségű mérkőzések programja, november 30., szombat
Bács-Kiskun megye – Pest megye, 11.00. Jv.: Barta T. (Skultéti Cs., Szénási G.)
Pest megye – Békés megye, 16.30. Jv.: Skultéti Cs. (Gargya B. G., Burzon M.)

December 1., vasárnap
Jász-Nagykun-Szolnok megye – Pest megye, 11.30. Jv.: Burzon M. (Krajcsovicz Zs., Barta T.)
Pest megye – Csongrád megye, 17.00. Jv.: Krajcsovicz Zs. (Tóth Cs., Polyák A. P.)

A Pest megyei amatőrválogatott utazó kerete:
Molnár László (Budakalász), Nádasi Olivér (Dunakeszi), Szili Zsolt (Pilis) – kapusok;
Gyárfás Tamás (Veresegyház), Hamar István (Vecsés), Haraszkó Sándor (Vecsés), Kovács Ádám (Vác-Deákvár); Orbán Márk (Törökbálint); Stadler Bence (Viadukt-Biatorbágy) – védők;
Györe Krisztián (Nagykáta), Hegyvári Dávid (Vác-Deákvár), Pádár Gábor (Mogyoród FC), Sárán Tamás (Pilis), Szalkai Péter (Nagykáta), Széplaki József (PILE-Szántó) – középpályások;
Borsos Gábor (Maglód); Gergely Tamás (UFC Gyömrő), Kerék László (Budakalász), Molnár Krisztián Renátó (Vecsés), Papp Dániel Ferenc (Dunakeszi), Veres Viktor (Dunakeszi) – támadók.
Szakmai stáb: Csank János (szakmai vezető), Szabados Tamás (vezetőedző), Pozder Nenad (pályaedző), Rob Kornél (pályaedző), Gráczer Zoltán (technikai vezető).
A Pest Megyei Igazgatóság részéről jelen lesz Füzesgyarmaton Benkő Tamás megyei igazgató, Rédei-Ander Enikő grassroots koordinátor, Gyetvai Péter (a torna versenybizottságába delegált tag) és Kovács Krisztián (sajtófelelős).

Forrás: pest megyei mlsz

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search