Minden ami fontos

Ittasan, vezetői engedély nélkül és első futóműve nélkül vezetett egy dunakeszi férfi!

Tudtuk, hogy a dunakesziek sok mindenre képesek! Itt egy újabb rekorder!

Ittasan, futómű nélkül és egy futómű hiányával is tudott vezetni!

A rendőrök elfogták azt a dunakeszi férfit Edelényben, aki úgy közlekedett járművével, hogy annak egyik futóműve hiányzott, a sofőr ittas állapotban volt, valamint vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. november 23-án 20 óra körül igazoltattak egy 35 éves dunakeszi férfit Edelényben. A sofőr úgy közlekedett személygépkocsijával, hogy ittas állapotban volt, vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve járművének bal oldali, első futóműve teljes egészében hiányzott.

A szabálysértés elkövetőjét a járőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. Ezen túlmenően a rendőrök - az ittas járművezetés miatt - büntetőeljárást indítottak a sofőrrel szemben.

http://hirpress.hu/index.php?pg=cikk&id=71869

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search