Minden ami fontos

Az unokázós csalás kezd kimenni a divatból, most a kapubejárók és a járdák aszfaltozásáért kérnek előre pénzt a csalók

Az unokázós csalás kezd kimenni a divatból, hiszen már nincs olyan nagymama, aki ne hallott volna a telefonon az unokája nevében kamu segítséget és pénz kérő trükkről. A legújabb csalás nagyon okos és hihető mesével párosul.

A profi csalók legfontosabb fegyvere a hihető történet, amelynek a végén úgy lesz elvileg haszna az áldozatnak, ha fizet. Itt is ezt a trükköt alkalmazzák.

Ennek az a lényege, hogy olyan helyekre mennek, ahol valóban valamilyen útépítési munka folyik a környéken. A csalók azzal házalnak, hogy délután átjönnek a szomszéd utcából és leaszfaltozzák a kapubejárót vagy a járdát a ház előtt, esetleg megjavítják az ereszt, de most kell kifizetni az árát.

Az összeg, amit megpróbálnak kicsalni az érintettekből változó. Van, ahol 30 ezer forinttal próbálkoznak be, másutt 150 ezret kérnek. 

Piliscsabán is útépítéssel, csatornajavítással próbálkoztak. Szigetszentmiklóson, Dunakeszin és Gödön kapubejárat aszfaltozásért akartak pénz felvenni, Monoron pedig szintén csatornajavítással próbálkoztak be.

A legfontosabb védekezési módszer a legújabb csalás és alapvetően minden csalás ellen az, ha senkinek sem fizetünk előre semmit.

Forrás: budapestkornyeke.hu 

A kép csak illusztráció

#keszichannel

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search