Minden ami fontos

Lezárják a Puskás Aréna környékét péntek (2019.11.15.) délután 3-tól.

Fontos információk az érkező szurkolóknak! 

A Puskás Ferenc Aréna péntek esti nyitómérkőzése miatt már napközben, 15 órától lezárják a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között, a Verseny utcát, az Istvánmezei utat, valamint az Ifjúság útját (utóbbit a gyalogosok elől is), a Hungária körúton az Egressy úttól a Stefánia útig sávlezárás lesz - közölte a BKK.

Lezárják a Cházár András utcát és a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között, a Gizella utcát az Egressy út és a Semsey Andor utca között, az Ilka utcát a Cserei utca és az Egressy út között, tovább a Cserei utcát és a Jobbágy utcát is.

A lezárt szakaszt térképen is bejelölte a rendőrség, a piros színnel jelzett területre holnap 15 órától csak az ott lakók hajthatnak be, akiket a lezárásokról szórólapon tájékoztatnak. Kék színnel a térképen azokat a szakaszokat jelölték, ahol már reggel 7 órától sem lehet megállni!

A BKK inform ügyeletese, Pongrácz Dániel a hvg.hu-nak azt mondta, a lezárást határoló utakon lehet közlekedni, tehát kis szakasz kivételével járható lesz a Hungária körút és a Thököly út is, azonban a lezárások - és a péntek délutáni csúcs - miatt elég nagy dugóra kell számítani.

Teltházas lesz a nyitómeccs, vagyis 68-70 ezer ember érkezik majd a helyszínre, viszont nagyon kevés parkolót alakítottak ki az Arénához. A BKK és a rendőrség is azt kéri, mindenki menjen inkább tömegközlekedéssel - vagy ha közel lakik, gyalog.

A lezárás ideje alatt az M2-es és az M4-es metró sűrűbben jár, egészen hajnal fél 1-ig közlekednek majd, ahogy az 1-es villamos és a Thököly úton közlekedő autóbuszok is gyakrabban járnak, utóbbiak az Aréna környékén minden megállóban megállnak. A 30-as, 95-ös és 130-as autóbusz útvonala módosul, több járat megállóját áthelyezik.

Fontos, hogy a meccsre érkezők

  • az A és B kaput a Stefánia út felől,
  • a C kaput a Thököly út–Stefánia út útvonalon,
  • a D, E és  F kaput a Dózsa György út felől tudják megközelíteni.

A kapukat délután 4-kor nyitják meg, nyilván ez indokolja az utak lezárását délután 3-tól, ugyanis "megyeszékhelynyi" embert várnak a Magyarország-Urugvay barátságos mérkőzésre, Gera Zoltán búcsúmeccsére. A mozgáskorlátozott szurkolók területre való behajtását, valamint a parkolótól a kapukig történő eljutását a rendőrök segítik.

 

Forrás: hvg.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search