Minden ami fontos

Október 31-én a pénteki, november 1.-én a szombati, 2.-án az ünnepnapi, 3.-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A MÁV-Start azt javasolja, hogy az utasok a kegyeleti ünnepek hosszú hétvégéje előtt néhány nappal, előre vegyék meg a menetjegyeket. Ilyenkor rengetegen mennek a temetőkbe vagy látogatnak el a rokonaikhoz, ezért csúcsforgalom várható a pályaudvarokon, és néhány nap alatt akár félmillióan is útra kelhetnek a vonatokkal. Sokan utazhatnak már csütörtökön is, de legtöbben vasárnap szállnak majd vonatra, mert aznap ér véget az őszi szünet. A tavalyi négynapos ünnep utolsó napján, részben az őszi szünet vége miatt megduplázódott az utasforgalom egy átlagos vasárnaphoz képest.

A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére egyes népszerűbb utazási időpontokban gyorsan megtelhetnek az intercity-vonatok. A vasúttársaság az IC-vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével plusz kocsikat kapcsol, a lehetőségekhez mérten. Az IC-ken kívül a gyors-, sebes-, illetve személyvonatokat is választhatják az utasok. November 3-án, vasárnap közlekedik Nyíregyházáról Debrecenen át a Nyugati pályaudvarra a tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé vált Televonat is.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok a vasúttársaság internetes jegyvásárlási rendszerében vagy az okostelefonokon elérhető MÁV applikációban gyorsan és egyszerűen megválthatják a menetjegyeket és helyjegyeket. Az online vagy mobilalkalmazással megvett e-vonatjegyek a pénztári árhoz képest tíz százalékkal olcsóbbak, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább száz kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre húsz százalékos engedmény jár. Az automatáknál vásárlók öt százalékos kedvezményt kapnak.

A huszonhat éven aluli, diákigazolvánnyal nem rendelkező fiatalok október 31-én délelőtt tíz órától november 3-án éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, harminchárom százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search