Minden ami fontos

Jó lesz nekünk az x is, ha sikerül! - mondta az egyik törteli szurkoló a szünetben

Mintha otthon játszott volna a Dunakeszi. Már az első percektől a vendég csapat volt a meghatározó a meccs menetére. Az otthoniak a félpályán sem nagyon tudtak átjutni, egy kézen lehetett számolni, ahányszor a vendégek kapujáig eljutottak az első félidőben.

A vendégek sorozatos támadásait az 59 percben történt ütközés törte csak meg és annak kapcsán kialakult hazai agresszivitás. Mindkét játékos távolról érkezett a labdára a középpálya magasságában és nagyot csattantak a lábak. Szándékosság nem volt az esetben egyik fél részéről sem, de a hazaiak nekimentek a vendégeknek és nem focipályára való jelenetsor kezdődött. Még a polgárőrök is beszaladtak a pályára. Ekkor kapott sárga lapot Kovács Dávid és a hazaiak kapusa, aki a kapuból a félpályára szaladva két kézzel lökte fel az egyik dunakeszi játékost. 

10-10 fővel és egy kényszerkapussal folytatódott a játék. Hat perces hosszabbításban még egy kapufa mentette meg a hazaiakat a vereségtől. Mind a nézőtér, mind a törteli játékosok szorgalmazták a bírót a meccs lefújására, ami után úgy ünnepelték az eredményt, mintha győztek volna.

Törtelen hagytunk 2 pontot, pedig győzelmet érdemelt volna a Dunakeszi!

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search