Minden ami fontos

Veresegyház új katolikus középiskolája 2019 szeptemberében 15 tanteremmel, saját kápolnával és rendezvénytérrel nyithatja majd meg a kapuját.

Decembertől már taníthatnak az új épület egyik szárnyában.

Miután márciusban megkezdődtek a munkálatok Veresegyházon a katolikus gimnázium látványos új épületén, már a középiskola harmadik szintjének kialakításán dolgoznak a kivitelezők. Az 5 ezer négyzetméteres létesítményt egy zöldmezős beruházás során alakítja ki a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Laterex Építő Zrt. konzorciuma, a fejlesztés két ütemben zajlik le.

Előre dolgoznak, hogy zavartalanul folyhasson a tanítás

A Laterex Éptő Zrt. munkatársai lapunknak elmondták: a gimnázium két szárnyát ugyan nem egyszerre adják át, de a két épületrész szerkezetépítési feladatait a kivitelezők mégis egy időben végzik el. Így az első fázisban kulcsrakészen elkészülő délkeleti szárny decemberi átadása után azonnal megkezdődhet a tanítás, az iskola működését nem fogja hangos munka zavarni.

5 méter magasra nyúlik majd az épület

Ezt követően a létesítmény északkeleti szárnyára fókuszálnak, majd 2019 nyarán a működtető átveszi az épület fennmaradó részeit is. A gimnázium látványos 24,8 méter magas tornyát a munkálatok végén, az északnyugati szárnyon alakítják majd ki.

A Pest megyei város új katolikus középiskolája 2019 szeptemberében így már 15 tanteremmel, saját kápolnával és rendezvénytérrel nyithatja majd meg a kapuját. Az épület mellett egy 63 férőhelyes parkolót és egy 52 darabos kerékpártárolót is kialakítanak.

A kivitelező konzorcium már korábban is több fontos intézményt épített fel Veresegyházon:

Forrás: pestpilis

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search