Minden ami fontos

Dunakeszi város vezetése kerekasztal beszélgetések keretében kéri ki a lakosság véleményét!

Hiszek a közösségi tervezés erejében
Bizonyára Önök közül is többen tudják, hogy fogadóóráimon szeretek személyesen beszélgetni az itt élőkkel. Ilyenkor sok városi mende-monda,  megválaszolatlan kérdés kerül tisztázásra, amelyekre első kézből reagálhatok. Így a legtisztább. Ahol van lehetőség, segítek. A fogadóórák mellett egyéb módon is kíváncsi vagyok az Önök véleményére.
Kollégáimmal néhány hónapja ún. kerekasztal beszélgetéseket rendezünk, amelyen számos lakótársam megtisztelt már jelenlétével, akik rendkívül hasznos észrevételeket tettek. Beszélgettünk arról, ők hogyan látják Dunakeszit, ezúton is köszönöm a részvételüket.
Egy kötetlen, közös beszélgetésről van szó, amelyen a meghívottak elmondják a várossal kapcsolatos véleményüket, valamint javaslatokat tesznek, ezután pedig beszélgetünk a felvetett kérdésekről, ötletekről. Polgármesterként, nagyon fontosnak tartom a kétirányú kommunikációt, hiszen „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Ez a Széchenyi gondolat írja le számomra azt a közösségi tervezési munkát, amelyet elkezdtünk annak érdekében, hogy felkészüljünk a következő pályázati ciklusra. Szerintem minden városvezetőnek el kell végeznie ezt a tervezési munkát, aki versenyben akar maradni a következő 7 éves pályázati ciklusban, és komolyan veszi a munkáját.
Az a település, amelyik úgy áll rajtvonalhoz, hogy nincsenek kidolgozott fejlesztési tervei, nincs koncepciója, az a település lemarad és nem tud elegendő pályázati forrást lehívni a településének.
Továbbra is számítok a véleményükre!
Üdvözlettel:
Dióssi Csaba

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search