Minden ami fontos

Még 30 év és megszünik az emberi civilizáció? Ausztrál kutatók munkája prognosztizálja.

Nem tudjuk, hogy így lesz-e, de rendkívül fontos, hogy tegyünk ellene!

AUSZTRÁL KUTATÓK: 2050-RE VALÓSZÍNŰLEG VÉGET ÉR AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ

A tanulmány szerzője David Spratt klímakutató, a Breakthrough kutatási igazgatója, valamint Ian Dunlop, aki korábban fosszilis energiahordozókban utazott mint cégvezető, még az Ausztrál Szénszövetség elnöke is volt, ma pedig a köztiszteletben álló kutatói csoport, a Római Klub tagja, amely az elsők között figyelmeztetett az üvegházhatású gázok kibocsátásának veszélyeire.

A két szerző nem kevesebbet állít, mint hogy a túl konzervatív tudományos klímaforgatókönyvek következtében „káoszba fulladt világ” vár az emberiségre, és „az emberi civilizáció 2050-re nagy valószínűséggel véget ér“, mivel a Föld egyszerűen megszűnik számunkra lakható lenni. Mindennek gyökere természetesen az exponenciálisan növekvő kártételekkel járó klímaváltozás, valamint a vele párosuló globális cselekvőképtelenség. Az egyre extrémebb időjárási körülmények olyan káoszt szabadítanak el, amellyel a társadalmak nem bírnak majd el – érvelnek a szerzők a tanulmányban, amelyhez az ausztrál hadsereg korábbi főparancsnoka, Chris Barrie admirális írt előszót.

Teljes cikk:

https://qubit.hu/2019/06/06/ausztral-kutatok-2050-re-valoszinuleg-veget-er-az-emberi-civilizacio

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search