Minden ami fontos

Több információ a Dunakeszi Járműjavítóban összeszerelendő emeletes vonatokról

A MÁV-Start idén év végétől 11 nagy kapacitású, hatszáz (ülő) utas befogadására alkalmas korszerű motorvonatot helyez forgalomba a leginkább igénybe vett váci és ceglédi vasútvonalon, 2021-től pedig további nyolc emeletes jármű jelenik meg Budapest elővárosi hálózatán, és szükség szerint más vasútvonalakon is.

A 2017-ben aláírt szerződés értelmében az első kettő hatrészes motorvonat teljes egészében Minszkben készül, a harmadik járműtől pedig a betétkocsik – szerelvényenként négy – Dunakeszin, továbbá a végösszeszerelés is Magyarországon történik.

Az első készre szerelt járművel júliusban megkezdődhetnek a futópróbák, illetve a típusvizsgálatok Magyarországon, Csehországban és Németországban. Az első 11 jármű egyébként 60,5 milliárd forintba kerül, ezt európai uniós támogatásból vásárolja meg a Start, az összeg magában foglalja a karbantartásban részt vevő munkatársak és a mozdonyvezetők képzésének a költségét is. A szerződés szerint a vonatoknak legkésőbb 2020. január 31-ig forgalomba kell állniuk.

Az első széria járművei Vác, illetve Cegléd felé – a vácin 11, a ceglédin hét motorvonat – közlekednek, ha megérkezik a további nyolc emeletes KISS vonat, azokat a Budapest–Nagykáta–Szolnok vonalra irányítja a MÁV-Start.

Többet itt olvashatsz erről:

https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20190528-a-vasutnal-mukodnek-a-magyar-feherorosz-kapcsolatok

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search