Minden ami fontos

Dunakeszi ötödik az agglomerációban a betörési listán.

Meglepő, hogy nem a legnépesebb városban történt a legtöbb betörés 2018 első félévében, hanem a mindössze 28 ezres Budaörsön. Budapest környékének 85 települése közül 11 településen történt 13-nál több betörés.

Az Ügyfélkapun keresztül bárki számára elérhető, hivatalos rendőrségi statisztikákat tartalmazó Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár alkalmazás segítségével összeállítottuk Budapest környékének betörési feketelistáját.

Azon senki sem csodálkozik, hogy a legnagyobb lélekszámú települések, Érd, Szentendre benne vannak a legfertőzöttebb háromban, ugyanakkor meglepő, hogy a 28 ezres Budaörs megelőzte az agglomeráció legnépesebb városát Érdet és a betörések számát tekintve  a legveszélyesebb városnak minősíthető.

A lista első négy helyén csak budai települések vannak és a pesti oldal legnépesebb városai az ötödik és a hatodik helyen indulnak. A 85 települést tartalmazó lista elejére felkerült a 13 ezres Biatorbágy is. Ez azt jelenti, hogy a viaduktos városkában a lélekszámhoz képest nagyon magasnak mondható a betörések száma.

A többi település azért nem szerepel az ábránkon, mert 13-nál kevesebb betörést jelentettek a rendőrségen és az óriási a tülekedésben nem fértek volna el az ábránkon.

Forrás: budapestkornyeke.hu

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search