Minden ami fontos

Fiát mentve ful­ladt a Du­nába egy csa­lád­apa

Az eset augusztus elején történt, de mert Duna menti városban élünk, érdemlegesnek tartjuk a közlését, mert mindig figyelmeztet a folyónk állandó veszélyeire!

"Egy édesapa akkor fulladt a Dunába, amikor 15 éves autista fiát mentette ki a folyóból. A férfi holttestét két nappal később találták meg, a baleset körülményeit azóta is vizsgálják.

Augusztus 11-én élettársával és annak 17 éves fiával mentek el Kisorosziba a Duna-partra strandolni. A fiúk a vízben játszottak, a szülők a parton napoztak. Arra lettek figyelmesek, hogy a gyerekek kiabálnak. A kisebbik fiú közelében ugyanis kialakult egy örvény, ami kezdte elsodorni, emiatt pánikba estek.

Az édesapa gondolkodás nélkül beugrott a vízbe, sikerült is elérnie a fiát, akit nagy erővel elrántott az örvény közeléből a másik fiú felé, ám a lendülettől ő maga elesett, és az örvény magával ragadta. Fiát élettársa és annak a fia partra segítette, ám hiába hívtak gyorsan segítséget, az apát már nem találták meg a vízben. Több órán át kutattak utána, végül két nap múlva emelték ki testét a Dunából."

https://ripost.hu/cikk-fiat-mentve-fulladt-a-dunaba-egy-csaladapa

 

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search