Egy dunakeszi rendőr, amilyennek egy rendőrnek lennie kell!

Közismert nevén a dunakeszi Otiról (vagy Ottóról) írt a Zsaru Magazin.

„Feddhetetlen, kikezdhetetlen, etikus zsaru” írja bevezetőjében a cikk.

Berecz Ottó a következőképp posztolt a cikk mellé:

„ 25 év szolgálat után 5 perc hírnév a ma megjelent Zsaru Magazinban.”

Kéretlenül ugyan, de úgy érzem, picit ki kell egészítenem a cikket.

Dunakeszin élve sok rendőrt ismertem meg szolgálatukon és emberségükön keresztül. A sok x év alatt van tapasztalat és összehasonlítási alap. Nehéz megszámolni azon rendőrök számát, akik ismeretségével több és gazdagabb az ember élete.

Több, mert hozzájuk fordulva biztos, korrekt tanácsot, információt, segítséget és tájékoztatást kapunk azon kevés esetek során, mely az életben a rendőrségi tevékenységhez köti az embert.

Gazdagabb, mert korrekten eligazít minket a velünk előforduló esetekben. Gazdagabb, mert érezzük, hogy vannak olyan emberek, kik a biztonságunkért, értünk, nyugodt életünk biztosításáért dolgoznak teljes szívvel.

Oti is ilyen ember!

Vele találkozva, megjelenése és habitusa, a szakmailag nagy tapasztalata érezteti az emberrel a szakmáját szerető rendőrt.

Az emberen átfut az érzés, ilyen egy igazi rendőr!

És akkor had térjek vissza a kiegészítésre, ami a cikk és a poszt során megfogalmazódott meg bennem.

Otinak nem 5 perces hírneve van, hanem jó híre és hírneve!

Véleményem szerint, példaképe is lehet a felnövekvő fiatal rendőr-generációnak.

A cikket Domoszlai Gábor jegyzi.

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search