Németh Attilát kérdeztük a Maglód - Dunakeszi meccsről

Németh Attilát kérdeztük a meccsről, ki technikai vezetőként nézte végig a találkozót:

"A mérkőzés elejétől mi irányítottuk a játékot. A hazai csapatnak az első félidő elején volt egy helyzete, amit sikerült kivédekeznünk, azon kívül veszélytelenek voltak a kapunkra. Sajnos az első félidőben ez a mi játékunkról is elmondható volt. Sok technikai hibával játszottunk.

A félidő lefújása előtt egy figyelmetlenségből kaptunk gólt. A második félidei játékunkon érezhető volt, hogy összeszedettebb lett a csapat. Egy pontrúgás után előbb egyenlítettünk, majd egy szép egyéni akció után a vezetést is megszereztük.

Ezek után megvoltak a lehetőségeink, hogy végleg eldöntsük a találkozót a javunkra. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a maglódiak ismét egy figyelmetlenségből egyenlíteni tudtak.

A helyzetkihasználásban kell úgy gondolom előrébb lépnünk és meg kell tanulnunk hogy egy megnyertnek hitt mérkőzésen is bármi megtörténhet. 90 percig kell koncentrálni. De szerintem azért jó úton haladunk."
 
A meccs góllövői:
Borsos Gábor 44' (Maglód)
Száraz András István 58'
Tokodi Sándor 65'
Vincze László 84' (Maglód)
 
A 7. helyen álló VS Dunakeszi következő mérkőzése április 13.-án itthon lesz a 15. helyen álló Tápiószecső ellen.
 
 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search