Dunakeszi és Mogyoród ad helyet a Bánka Kristóf és Rakaczki Bence emléktornának!

De kik is voltak ők?!

A hír, melyet a nemzetisport.hu ad hírül:

„Tiszteljük egymást – így emlékezünk rátok!” Az amigelekenen.hu DVTK-szurkolói honlap, illetve az Újpest 1885 Szurkolói Klub szervezésében január 26-án, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg a Bánka-Rakaczki Emléktornát, amelynek ezúttal Dunakeszi és Mogyoród ad otthont.

 

Rakaczki Bence (1993-2014.)

Kisgyermekkorától futballozott, 8 éves korában a Miskolci Sportiskolában kezdte focista pályafutását. Első és utolsó csapata a Diósgyőri VTK volt, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva fiatal kora ellenére sikereket ért el. 2012-ben a labdarúgó-bajnokság első osztályának utolsó négy mérkőzésén már szerepet kapott a DVTK felnőtt csapatában is.

2012-ben, a bajnokság után leukémiát diagnosztizáltak nála.[4] 2013 februárjában csontvelő-átültetést kapott, amely időlegesen sikeresnek bizonyult.[5] A sporttársadalom és a szurkolók összefogtak gyógyulása érdekében, vért adtak és pénzt gyűjtöttek a gyógykezelésre. Szervezete végül mégis feladta a küzdelmet és a fiatal sportoló 2014. január 16-án délután fél négykor, 20 éves korában elhunyt.[6] Emlékére másnap este 7 órára csendes megemlékezést szerveztek a DVTK-stadionhoz, melyen 1500-2000 ember vett részt

 

Bánka Kristóf (1982-2006)

Az Újpest FC labdarúgójaként 2003 . szeptember 13-án mutatkozott be az élvonalban a Győri ETO ellen, ahol 0–0-s döntetlen született. A 2003–04-es idényben hét alkalommal szerepelt a lila-fehér csapatban és ezzel tagja volt a bajnoki ezüstérmes csapatnak. A 2004–05-ös idény őszi szezonját a Nyíregyháza csapatában töltötte. Az élvonalban összesen 19 mérkőzésen szerepelt és egy gólt szerzett. 2005-ben tavasszal a REAC, ősszel az Újpest fiókcsapatának a Fótnak a labdarúgója volt. 2006. február 5-én tragikus hirtelenséggel szívroham következtében elhunyt.

2013. október 22-től az ÚTE utánpótlás bázisa (az egykori Cérna-pálya) a nevét viseli.

Forrás: Wikipédia

 

 

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search