Dunakeszi Kinizsi Futsal hírei

Főszerepben a fiatalok!

Tisztelt Barátaink, dunakeszi lakosok, és Kinizsi család tagjai!

A bajnoki felkészülés még nem vette kezdetét, a háttérben azonban már megkezdődtek az új idény előkészületei. Ahogy azt már az elmúlt napokban jeleztük, klubunk két ikonja, Bita László és Temesi Norbert hét fantasztikus szezon után búcsút intett Dunakeszinek. Emellett további távozók is lesznek a felnőtt keretet illetően, melyekről hamarosan tájékoztatást adunk. Ezzel tulajdonképpen egyesületünk életének egyik legszebb, legfontosabb fejezetének végére értünk, mely sok felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg bennünket. Munkánkat azzal a céllal folytatjuk, hogy pár éven belül, a saját utánpótlásunkból építkezve, ismét hasonlóan szép időszak köszöntsön Dunakeszire! Klubunk a következő szezonban folytatja az elmúlt idényben megkezdett utat, melynek legfontosabb eleme az utánpótlás korosztályainkban pallérozódó fiatalok beépítése a felnőtt futsal világába. Az új idénnyel kapcsolatban a vezetés és a szakmai stáb a napokban tartott megbeszélést, ahol a leglényegesebb szempont növendékeink töretlen fejlődésének a biztosítása volt. Ezek alapján lesz változás az elmúlt szezonhoz képest:

A klubvezetés döntése alapján, a gyerekek fejlődését szem előtt tartva az U18-as és a felnőtt csapatot a 114-szeres futsal válogatott Szente Tamás fogja felkészíteni a 2018/2019-es idényre. A tavalyi edző, Kénoszt Ferenc is fontos láncszeme marad a Kinizsi utánpótlás-nevelő gépezetének. Fontos változás, hogy a megfiatalodó, szinte U18-asnak mondható felnőtt csapatunk az NB III-as futsal bajnokságban, a Pest megyei regionális bajnokságban szerepel majd, emellett a fiatalok „saját korosztályukban”, az I. osztályú U18-as bajnokságban is indulnak. Ettől a döntéstől azt várjuk, hogy a kettős terhelést kapó fiatalok (U18-as és felnőtt bajnokság) a tavaly megkezdett úton, a saját életkoruknak megfelelően fejlődjenek tovább, így lépdelve felfelé a felnőtt játékossá válás rögös útján. Ezen az úton nagyon fontosnak tartjuk a fokozatosság elvének betartását. Természetesen elgondolkodtunk a másodosztályú szereplés lehetőségén is, ám gyermekeink érdekeit figyelembe véve nem követhetünk el olyan hibát, mint az elmúlt években hasonló projektben gondolkodó sportszervezetek. Az NB III-as szereplést a fejlődés következő szakaszának szánjuk, és amikor a társaság majd megérett rá, célunk lesz a bajnoki cím, és az NB II-be való feljutás is.

Az U15-ös korosztályra vonatkozóan a tárgyalásaink célegyenesben vannak a kiszemelt szakemberrel. Ebben a korcsoportban is egy, a szakmában elismert, kiváló szakemberrel egyeztetünk, így minőségi edzésekre számíthatnak majd a gyermekek.

Az U12-U13-as korosztályban utánpótlás részlegünk fáradhatatlan alakja, Lámpi Tibor vezetésével folytatják a gyermekek az elmúlt években megkezdett munkát. Az Ő személye szintén garancia a kiváló szakmai fejlődésre, hiszen csapataival az elmúlt idényekben az országos Final Four-ig menetelt.

Bita László távozását követően az U11-es csapatnak új edzője lesz. A vezetőség ennek a fontos korosztálynak az irányítására az előző szezonban a felnőttekkel és az U15-ösökkel foglalkozó Kénoszt Ferencet kérte fel. A 93-szoros futsal válogatott Kénó egyike azon emblematikus alakoknak, akik az 1990-es években meghonosították országunkban a futsalt. Az új idényben sportágunk utánpótlásának fejlődése egy újabb mérföldkőhöz érkezik, melyben Kénoszt Ferencre is nagyon fontos feladat vár: a 2018/2019-es tanévben a futsal bekerül a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolának a képzési rendszerbe! Dunakeszi sporttagozatos iskolája a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klubbal közösen indítja el képzését, melyet Kénoszt Ferenc vezényel majd! Erről az örömteli mérföldkőről részletesebben is beszámolunk majd!

Edzőink mindegyike rendelkezik futsal szakképesítéssel, emellett felbecsülhetetlen értéket jelent a sportágban eltöltött hosszú idejük, tapasztalatuk, melyből gyermekeink sokat profitálhatnak, hiszen mindegyikük része a magyar futsal történelmének. Igyekeztünk tehát minden korosztályban a lehető legkiválóbb szakemberekre bízni növendékeink képzését, ezzel is elősegítve a minél magasabb szintű fejlődésesüket!

Az edzésidőpontok kidolgozása folyamatban van, amint ezzel kapcsolatosan tudunk érdemi információval szolgálni, jelentkezünk a részletekkel. Eredményes, fejlődéssel teli szezont kívánunk minden korosztályunknak!

Végezetül szeretném köszönetemet kifejezni Dunakeszi Város Önkormányzatának az immár évek óta tartó következetes támogatásért, amely nélkül nem juthattunk volna el idáig. Természetesen a jövőben is a legszorosabb együttműködésre törekszünk a Városi Sportegyesülettel, hogy közösen vihessük Dunakeszi jó hírét országszerte, illetve külföldön is.

Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

Matyóka Zoltán
ügyvezető

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Állás

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. azonnali kezdéssel, hosszú távú munkalehetőséget kínál az alábbi munkakör betöltésére:

Tovább

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search